Tartalom Utcánk, dolgaink, életünk Fotók, albumok, rólunk, nekünk Zsörtölődő Fórumok Tematikus fotóalbumok
 
 

Utcánk, dolgaink, életünk

Minden ami rólunk, nékünk szól, és legyen inkább jófelé mutató, mintsem romboló...

 
    

 
 
Ringsted utca a Facebook-n

  Indítottam Ringsted utca néven egy zárt csoportot a Facebookon az utca volt és jelenlegi lakói számára. A szándék szerint a csoport létrehozásának célja, hogy szűkebb környezetünk életébe, problémáiba minél nagyobb betekintést és részvételi lehetőséget nyerjenek az itt élők. Kérlek benneteket, hogy jelezzétek és hívjátok meg minél több olyan ismerőst, barátot, aki valamilyen oknál fogva ide tartoznak.

Folytatás >>
Cimkék : Ringsted, zárt csoport, közösség, utca


Dátum: 2014.10.12.. Szerző: Szekeres S.  Nyomtatható változat     Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  


Ringsted utcai történet

  A területet lakótelep építése céljából az 1980-as évek elején-közepén választották le a Pesti utca végéről. Korábban itt Lehoczki Pál vasöntödéje volt, majd az egykori Agromechanika, egy rézműves üzem valamint a Csillag kiskocsma. A mellette álló épületet Lehoczki-házként ismerte a köztudat. A házat 1989-ben kisajátították szanálás céljából, de még sokáig lakott volt. Molnár József 1986-ban leírja, hogy a telek végén folyó Nagy-patakban régen még pisztrángot is lehetett fogni, és ma már béka sincs benne. Már mindent elbontottak, és csak a Lehoczki-ház telke maradt beépítetlen. A patakba pedig visszatértek a békák és a halak is, hogy pisztráng-e, nem tudom.

Folytatás >>
Cimkék : utca, Ringsted, Gyöngyös, történet


Dátum: 2014.10.10.. Szerző: Szekeres S.  Nyomtatható változat     Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  


Játszótereinkért: Köszönjük Miklós bácsi

   Amikor 2004 után egyre másra kezdtek beépülni az utca telkei, néhányan felemlítették, hogy jó lenne a nagyobb gyerekek számára is valamilyen tér, mielőtt az utolsó fecni terület is eltűnik. A hivatalokban először nem talált támogatóra szándékunk, ezért megpróbáltunk szervezni egy lakóközösségi megmozdulást, ahol egy még parlagon lévő területet kezdtünk el átalakítani focipályává. Azt tudtuk, hogy meghaladja lehetőségeinket a dolog, de ha nem kezdjük el, akkor biztos, hogy nem lesz belőle semmi.  Először összeszedtük a köveket egy kupacba és tulajdonképpen nem is haladtunk többre....

Folytatás >>
Cimkék : utcabeliek, segítők, szervezők


Dátum: 2006.07.28.. Szerző: Szekeres S.  (1 hozzászólás) Nyomtatható változat     Küldd el ismerősödnek ezt a cikket!     Szólj hozzá ehhez a cikkhez!  


 
    


...ezt ismered...

Egy férfi lihegve rohan be a pályaudvarra, és mérgesen néz a távolodó vonat után.
- Ne mérgelődjön uram! - mondja a vasutas - Maga nem lekéste a vonatot, hanem idejében kijött a következőhöz.


Generálás ideje: 0.01 mp 
 KEZDŐLAPRA
 FOTÓALBUMOK
 FÓRUMOKHOZ
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA

Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ


Jó dolog a skizofrénia. Legalább tudok magammal beszélgetni.

Üdvözlünk szűkebb pátriánk, városunk egyedi vonásokkal bíró Ringsted utca oldalán.

Ugrás_a_cikk_oldalára

Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek


  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  GONDOLGOK
  FORRÁSOK
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Elektro-Tec, Gyöngyös
  Ősmagyar nyelvek
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Gyöngyösi ENERGIA SC sakkegyesülete
  Meglátások
  Boricsev Oleg
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  A gyöngyösi Ringsted utca oldala
  Évelő növények, évelő virágok
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Szekeres Sándor: Egyszerű játékok a sakktáblán
  Szkíta Főnix
  The Scythian Phoenix
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken


Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, fájdalmas sebeket szakitva fel a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Megtalálta a valódi betlehemi csillagot, szó lesz a történelmi, a pártus Jézusról, a valós keresztrefeszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora. Talán nem is véltetlen, hogy most íródott meg a könyv - írja - ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek. Ezek alapjait érinti meg ez az írás, új szemléletet adva eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.


Te vagy itt a(z)
176863
látogató!
Ma  11,
ebben a hónapban
1323 látogató volt.
Jelenleg
0 regisztrált tag
és 3 vendég olvas minket.

Üdvözlöm oldalamon!

Oldalt eddig 176863 alkalommal keresték fel.

Regisztrált felhasználók száma:4
Látogatók összesen 4 alkalommal szóltak a fórum 4 témájához és a honlap cikkeihez.

Legutóbbi 5 felhasználónk:

webmester
szekeress
aurigas
Csaklassan